A FOTÓZÁS SZEMPONTJÁBÓL HASZNOS TANÁCSOK
Az esküvőt nem szabad a fotózásnak alárendelni, de ha választási lehetőség van, érdemes az alábbiakat figyelembe venni:
A templom, a házasságkötő terem és az étterem kiválasztásánál érdemes előnyben részesíteni a nagy ablakos és a fehér falas helyiségeket. Barna fa borítású (vagy pl. bordó plüss) házasságkötő terem nagy, belógó karos lámpákkal szinte lehetetlenné teszi szép fotók készítését. Ha kevés a fény, kénytelen a vaku adni a főfényt, ami bizonyos esetekben sötét hátteret eredményez, ami nem mutat túl jól. A templomban nem mindig gyújtják fel az összes lámpát, ezt jó tisztázni előre az illetékessel, ha lehet kérni kell a max. világítást.
Célszerű vőfélyt fogadni, szervezettebb és a vendégek számára szórakoztatóbb az esküvő a közreműködésével. Több a fotózni való, ha műsorok, játékok vannak, általában több és jobb kép készül.
A beállított fotókat célszerű olyan helyre tervezni, ahol elegendő árnyékos hely (pl. fák, magas fal) és megfelelő háttér (pl. zöld növényzet, kőfal) áll rendelkezésre. Tűző napon nem lehet igazán jó képeket készíteni, mert a modellek hunyorognak, erős szemgödör, orr és áll árnyékok keletkeznek. A ceremóniák fotózása riport jellegű, adott a háttér, a világítás és a rendelkezésre álló idő. Ezzel szemben a beállított fotók esetén ezek a körülmények nagyrészt rajtunk múlnak. A beállított fotók szerepe megmutatni a világnak milyenek vagyunk csúcsformában. A fotós dolga a szabó, a sminkes, a fodrász, a manikűrős, a virágkötő munkájának, és az ifjú pár boldogságának a megörökítése.
Természetesen bármilyenek legyenek is a körülmények, mindig igyekszem a legjobb fotókat elkészíteni.
AZ ALÁBBI ÍRÁSOKAT AZ INTERNETRŐL GYŰJTÖTTEM, REMÉLEM HASZNOSNAK TALÁLJÁTOK ŐKET:
ESKÜVŐI KALAUZ
http://members.chello.hu/divat/prakelem/eskkalau.htm
Hasznos tippek, tanácsok házasulandóknak
Ezen az oldalon szeretnék szintén hasznos ötletekkel szolgálni, ez alkalommal a házasulandóknak, e nagy és szép esemény előtti teendők megszervezésében. Információim jelentős része személyes tapasztalatokon alapul, valamint segítségül hívtam néhány esküvői magazin ide vonatkozó tanácsát is. Az összeállítás 1998-ban készült, s jelent meg először az Interneten. Most egy kicsit bővítve, s aktualizálva újra közzé teszem, kérlek, ha van tipped, ötleted a témával kapcsolatosan, vagy több információ érdekel, légy szíves, a fórumban jelezd! Köszönöm!
Az esküvő előkészületei
4-6 hónappal az esküvő előtt már célszerű meghatározni annak pontos dátumát. Nem szabad megfeledkezni az ünnepnapokról, munkaszüneti napokról, hogy minden meghívott vendég jelen tudjon lenni. A bejelentkezés a Polgármesteri Hivatalnál történik, ahol az anyakönyvvezető a házassági szándékot bejegyzi. A menyasszonynak el kell döntenie, hogy a házasságot követően milyen nevet fog viselni, mert erre is rákérdeznek az illetékes szervek. Amennyiben templomi esküvőt is szeretnétek, fel kell keresni az eskető papot, meg kell beszélni a templomi esküvő időpontját (általában a polgári esküvőt követően szokott lenni), s a jegyes oktatások időpontjait.
A tanúk, koszorúslányok kiválasztásánál, felkérésénél arra kell ügyelni, hogy lehetőleg ne sértődjön meg senki. Általában családtagot szoktak tanúnak felkérni, de lehet barát is. Az esküvő napján szüksége lesz érvényes útlevélre, vagy személyi igazolványra. A tanú feladata.
A meghívandó vendégekről célszerű listát írni (címmel és telefonszámmal), majd ennek megfelelően javasolt költségvetési tervet készíteni. Amennyiben nem mindenki hivatalos az esküvői ebédre, vagy vacsorára, azt figyelembe kell venni.
A jegygyűrűk kiválasztása, megrendelése, az esküvői ruha, fejdísz, kesztyű, cipő, táska és egyéb kiegészítők (Babonás menyasszonyoknak gondoskodni kell valami régiről, újról, kölcsön kapott tárgyról és kékről.), a vendégeknek apróbb ajándék kiválasztása, autó - s amennyiben szükséges - autóbusz bérlése is ekkor aktuális. A meghívók, menükártyák, ültető kártyák, programfüzetek, köszönő levelek és egyéb, dekorációs kellékek kiválasztásánál, megrendelésénél ügyelni kell arra, hogy a meghívók személyes jellegűek legyenek, az ebédre vagy vacsorára szóló meghívók, menü- és ültető kártyák külön mellékletként legyenek csatolva a meghívóhoz, ha nem mindenki lesz oda is hivatalos, és minden kártya ugyanolyan stílusban készüljön. Egyedül álló személyt kísérőjével együtt szokás meghívni.
4 hónappal az esemény előtt célszerű a fényképészt, a videóst, zenészt, illetve zenekart, a templomi kórust, az orgonistát is kiválasztani, valamint éttermet, szakácsot, akivel a menüt, dekorációt és az étkezés menetét már előre ajánlott tisztázni. Fontos még a polgári esküvőre vers, műsor, zene, a templomi szertartáshoz pedig orgona zene választása, időterv, útiterv, esküvői program elkészítése (nyomdában ki is lehet nyomtattatni, hogy mindenki tudja, mikor, hová kell mennie) ESKÜVŐI MENET
Egy rendezvényszervező irodát is fel lehet keresni, s az esküvő szervezésével meg lehet bízni. Általában januártól márciusig szoktak esküvői kiállításokat és vásárokat is rendezni, melyekre érdemes ellátogatni, mert a kiállítók sok-sok kedvezményt kínálnak. Minden év májusában és decemberében pedig esküvői újságok jelennek meg, elősegítve a választást. Fiatal házaspároktól is lehet tanácsot kérni, hogy Ők hogyan szervezték meg saját esküvőjüket, s mi az, amit másképp csináltak volna. De a fórumot is igénybe vehetitek ezzel a témával kapcsolatosan.
3 hónappal az esküvő előtt már a nászútra is gondolni kell. Áprilisban és májusban ebben is segítenek az országszerte megrendezett utazási kiállítások, ahol szinte az összes utazási iroda képviselteti magát, s több száz katalógusból lehet választani, a nászutakat pedig már ott, kedvezményesen (vagy ingyenes plusz szolgáltatással) előre le lehet foglalni. A szabadságot is előre el kell intézni mind az esküvő napjára, mind a nászútra.
A vidékről érkező vendégek számára, s a nászéjszakára szobát kell foglalni.
Most kell a szükséges okiratokat - születési anyakönyvi kivonat, keresztlevél - beszerezni, a próbafrizurát és az esküvői sminket elkészíttetni a fodrásznál, illetve a kozmetikusnál. Az esküvő napjára is előre be kell jelentkezni. SZÉPSÉGÁPOLÁS
2 hónappal az esküvő előtt ideje a meghívottak listáját, a költségvetési tervet leellenőrizni, esetleg módosítani, a vőfélyt kiválasztani, a pappal az esküvői ceremónia részleteit megbeszélni, a legénybúcsút, leánybúcsút megszervezni, arra a barátokat, szomszédokat, munkatársakat meghívni, nászajándék-ötleteket adni a rokonoknak, biztosítást elintézni, ha készül házassági szerződés, azt közjegyzőnél hitelesíttetni.
Az esküvői meghívókat - akinek lehetséges - személyesen adjátok át. A vidéken lakó rokonoknak, ismerősöknek postán is elküldhetitek, s ha szükséges, térképet is lehet mellékelni. Amennyiben a meghívók személyesen lesznek átadva, úgy egyes feladatok ellátására fel is lehet kérni a meghívott személyt, biztosan szívesen elvállalja. A szülőknek is illik meghívót adni, mert azt emlékként eltehetik.
Legkésőbb 1 hónappal az esküvő előtt a virág dekorációt (asztalra, autóra, templomba), a menyasszonyi csokrot meg kell rendelni, a nászúthoz a szükséges papírokat (pl.:útlevél) be kell szerezni, ruhákat és egyéb dolgokat meg kell vásárolni. Fel kell kérni azt a személyt, aki az esküvő napján a vendégeket fogadni fogja, s az ajándékokat átveszi, aki a menyasszonyt öltöztetni fogja (általában a legjobb barátnő), és azt, aki - a fényképészen kívül - még fényképezni fog.
A jegyűrűk belsejébe szokás gravíroztatni az esküvő helyét, időpontját, vagy a pár nevének kezdő betűit. Ha még nem került rá sor, akkor 1 hónappal az esemény előtt még el lehet intézni.
2 héttel előtte ismételten fodrászhoz kell menni, hajvágást, festést, dauert most kell csináltatni, mert az esküvő napján nem lesz rá elég idő. Kozmetikushoz is célszerű még egyszer elmenni. A menyasszonyi tortát meg kell rendelni, az ebédre vagy vacsorára ülésrendet kell készíteni. Amennyiben újságban is meg szeretnéd jelentetni esküvőd időpontját, úgy azt most tedd meg.
1 héttel előtte még el kell menni manikűröshöz, pedikűröshöz, az esküvői sminket ki kell próbálni, a menyasszonyi ruhát, vőlegényi öltönyt fel kell próbálni, a süteményekhez a hozzávalót, üdítőt, italokat meg kell vásárolni.
Az esküvői ceremóniát a vőféllyel meg kell beszélni, a templomban főpróbát kell tartani, melyen a tanúknak és a koszorúslányoknak is jelen kell lenniük.
Ilyenkor szokás a legénybúcsút, leánybúcsút megtartani. A szokásokról bővebben...
1-2 nappal az esküvő előtt a menyasszonyi ruhát el kell hozni a kölcsönzőből, az autókat le kell mosatni, ki kell takarítani, a nászútra mindent elő kell készíteni, be kell csomagolni, a süteményeket pedig meg kell sütni. De nem ajánlatos nekiesni! :-)
Ugye, mennyi mindent meg kell tenni azért, hogy a 1nagy napon1 minden rendben legyen?
Azért az esküvő napjára is jutott néhány jó tanács: zsebkendőt, tartalék harisnyát, gyűrűket, személyi igazolványokat készítsétek elő, és ne felejtsétek otthon.
Már csak fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz kell elmenni, a virágokat kell elhozni a virágboltból (vőlegény feladata), és az esküvői autót kell feldíszíteni.
Az esküvő után pedig illik megköszönni a részvételt, a nászajándékokat egy köszönő kártyával.
Ezek után a házassági évfordulókat is illik majd megünnepelni.
SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK!!!
Erről a témakörről még több információt kaphattok, ha ellátogattok a
www.eskuvo.lap.hu startoldalra.
NÉHÁNY LAKODALMI SZOKÁS ÁTTEKINTÉSE
http://www.vcm.hu/szokasok.html
Valami régi, valami új, valami kölcsönkapott és valami kék
Az esküvői szokások közül az abszolút klasszikus Angilából származik. A menyasszonynak esküvője napján szerencsés viselnie magán valami régi és valami új, valami kölcsönkapott és valami kék dolgot. Ha ezt a négyet nem felejti el, esküvője és házassága is boldog lesz! A régi lehet például egy családi ékszer, a nagymamától kapott medál, az új lehet a menyasszony cipője vagy ruhája(ha nem kölcsönzött). A kölcsön kapott lehet a barátnő gyöngysora, esetleg egy zsebkendő, a kék pedig sokszor a harisnyakötőn egy kis masni, esetleg kék virág a menyasszonyi csokorban. A régi menyasszony eddigi, hajadon életét szimbolizálja az "új" pedig a most induló életszakaszt, szerepét mint a feleség. A "kölcsönkapott' a barátságot és a szerelmet jelképezi, hiszen ezt a kettőt nem lehet örökre megváltani a papírral. Ugyanúgy vigyáznunk kell ezekre az érzésekre, mint a kölcsönkapott dolgokra. Ápolnunk kell oket és törődünk velük. A "kék" természetesen a hűséget jelenti, ami sokak szerint egy házasságban a legfőbb érdem.
Gonosz szellemek elűzése
A gonosz szellemek csendben érkeznek és félnek minden zajtól. A porcelántörés, az autó hátuljához kötött "utánfutó" konzervdobozok mind e célból terjedtek el, hogy elűzzék a rosszakarókat. Amikor a férj feleségét karjaiban tartva először lépi át közös otthonuk küszöbét, az is azt szimbolizálja, hogy megvédi asszonyát a szellemektől, akiknek kedvenc tartózkodási helyük köztudottan a ház eldugott részei, bemélyedései és a küszöb alatti részek.
Akadályok legyőzése
Annak jeléül, hogy a boldogsághoz vezető úton bizony akadályok is előfordulnak, egy farönkkel zárják el a templomhoz vezető utat, amelyet az ifjú párnak egy (lehetőleg öreg, rozsdás) fűrésszel kell kettéfűrészelniük, ha sikerül azt szimbolizálja, hogy közösen a jövőben is legyőzik az akadályokat, amelyeket az élet állít eléjük.
Ki a következő?
Ki ne ismerné az amerikai filmekből a szokást, amikor a menyasszony még hajadon barátnői, ismerősei felsorakoznak, hogy elkapják az ara csokrát, amint az a háta mögé dobja. Akinek sikerül megkaparintania, az lesz a következő menyasszony a társaságból! A még nőtlen férfiak közül is hasonló módon szokták eldönteni, ki lesz a következő: a vőlegény menyasszonya harisnyakötőjét dobja közéjük.
Ki az úr a háznál?
Régen ez nem volt kérdés, egyértelmű volt, hogy a férfi viseli a kalapot. Ma már a női emancipációnak köszönhetően azzal is lehet viccelődni, hogy vajon a férj papucsférj lesz-e, aki csak a felesége kívánságait lesi, vagy az asszony fogja férjura minden parancsát teljesíteni. Könnyű megállapítani! Mindössze arra kell figyelni, hogy kinek a keze van felül az esküvői torta felvágásakor vagy a templomi esketéskór, és megtudjuk, hogy ki lesz az úr a háznál.
A koszorúslányok
A koszorúslányoknak eredetileg az volt a feladatuk, hogy megvédjék a menyasszonyt. Mindannyiuk ugyanolyan ruhát visel, hogy ezzel megtévesszék a rossz szellemeket vagy a menyasszony elrablóit. Egy másik változat szerint a koszorúslányok a menyasszony falujából (városából) származó hajadonok voltak, akiknek az esküvőn nyílt lehetőségük a menyasszony mellett a figyelem középpontjába kerülni és így maguknak férjet találni. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy mindannyian egyenlő eséllyel indulhassanak.
Rizsszórás
Honnan származhatna-e szokás, mint Ázsiából, hogy az ifjú párra rizst dobálnak, általában a házasságkötő teremből kijövet. A rizs természetesen a termékenységet jelképezi. Történhet ez a templomi ceremónia után is, de ott inkább a rózsaszirom szórása a jellemző.
Rózsaszirom szórása
Talán a legszebb, legősibb szokás, hogy az oltárhoz vezető útra virágszirmokat szórnak. Édes látvány, ha ezt kis koszorúslányok teszik pici kosárkájukból. A bő gyermekáldáson kívül a rózsaszirmok segítenek elegyengetni a házasság oly sokszor megpróbáltatásokkal teli, göröngyös útját is.
Kisfiú a menyasszony ölébe
Több országban is elterjedt szokás, hogy a lakodalom alatt egy kisfiút ültetnek a menyasszony ölébe. A fiúgyermek a termékenységen kívül elsősorban a családnév továbbvitelének jelképe. Egy kínai szokás szerint egy kisfiúnak meg kell pördülnie az esküvői ágyon, hogy biztosítva legyen: az elsőszülött fiú lesz.
Gólya a háztetőn
Ki ne ismerné a történetet a gólyáról, amely már puszta jelenlétével "garantálja" a gyermekáldást abban a házban, amelynek tetején (kéményén) tanyát vert? Sajnos a gólya megrendelésre nem dolgozik, ezért terjedt el vidéken az a szokás, hogy babakocsit tesznek a ház tetejére. Így mindenki tudhatja, hogy e házban gyermeket várnak a közeljövőben.
A gyűrűk viselése eljegyzés és esküvő után
A eljegyzés lényege, hogy jegygyűrűt húz a férfi választottja ujjára és fordítva. Méghozzá a bal gyűrűsujjára. Magyarországon (és más európai országban is, kivéve Franciaország) az eljegyzés időtartama alatt a bal, majd az esküvő után a jobb kéz gyűrűsujján viselik a jegygyűrűt.
ADJUK MEG A MÓDJÁT - ESKÜVŐI ETIKETT
http://www.mennyegzo.hu/nle/adjukmeg/adjukmeg.html
Az esküvői ceremóniának szigorú szabályai vannak, érdemes velük tisztában lenni. Egyrészt mert, így egyszerűbb lesz a szertartás menete, elkerülhetjük a zűrzavart, másrészt megúszhatjuk az utólagos kellemetlen megjegyzéseket.
A szertartás előtti percekben legelébb a nagyszülőket vezetik az első széksorok egyikéhez. Majd a násznép lassan megtölti a termet, többnyire a menyasszony rokonsága a jobb, míg a vőlegény hozzátartozói a bal oldalát. Ezt követően az örömszülők foglalják el a helyüket, utolsóként a menyasszony édesanyja, ami egyúttal az esküvő kezdetét jelzi.
Felcsendül a zene, s megkezdődik a bevonulás. Legelöl a vőlegény a menyasszonnyal a karján, mögöttük a két tanú, akiket a koszorúslányok követnek. Az egyházi esküvőkön a vőlegényt az édesanyja vezeti be, majd a mennyasszony édesapja karján vonul be a templomba. Ha az édesapa valamilyen oknál fogva nem vesz részt az esküvőn, akkor ezt a szerepet betöltheti a báty, vagy valamelyik közeli férfirokon.
Manapság divat virágszirmokat szórni a mennyasszony elé, ez, a koszorúslányok feladata, s természetesen ez esetben ők mennek legelöl.
A templomi, illetve a polgári esküvőkön a szertartás rendje mindenki előtt ismert, az méltóságteljes csendben zajlik. A gyűrűváltást és a legelső házastársi csókot követően az ifjú pár és szüleik fogadják a meghívott vendégek jókívánságait.
Gyakran folytatódik a fényképezkedés akkor is, amikor az esküvő résztvevői kiérnek a szabadba. Ilyenkor szokás rizst vagy konfettit, újabban - támogatható környezetbarát megoldásként - madáreledelt szórni a párra.
A szertartást követő fogadártartást követő fogadás vagy vacsora legfontosabb célja, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, s a ceremónia alapvetően feszült légkörét feledve lazíthasson és élvezhesse a közös együttlétet. Ennek érdekében nem árt gondosan megtervezni a vacsora, illetve az azt követő mulatság menetrendjét, annak kezdetét és várható végét, s bizony némi fondorlattal az ültetési rendet is alakíthatjuk úgy, hogy az egymást nem különösebben szívelő rokonok távolabb kerüljenek egymástól.
Az ültetési rendet célszerű előre elkészíteni, és ültető kártyákkal jelezni, a vendégek helyét. Az étterembe való megérkezésnél tanácsos néhány barátunk segítségét kérni az ültetésnél, hogy gyorsan és zökkenőmentesen menjen.
Az esküvői asztalnál az ifjú pár ül a főhelyen, amelyet asztali dísz is jelez, jó esetben az étterem gondoskodik vázáról, amelybe a csokor elhelyezhető.
Közvetlen az új asszony mellett a szülei, még anyósa, apósa a férje mellett foglalnak helyet. Ő utánuk ülnek a rokonok, majd a barátok és a távolabbi ismerősök. Miután mindenki leült, az aperitif kihozatalánál következik a tószt, amelyet az örömapa (a mennyasszonyé) kezd, majd a vőlegény tanúja mondja a következőt, és ezután, aki még szeretné, köszöntheti az ifjú házasokat.
A fogadást, illetve a vacsorát követő tánc kezdetét a fiatal párnak illik jeleznie, az első táncot egymással járják, majd a második a menyasszony apjáé, miközben az újdonsült férj felesége édesanyját kéri fel.
Hazánkban régi hagyomány a "pénzért árult" menyasszonytánc. Erre általában éjfél után kerül sor, formája pedig tájegységenként változik, az esetek többségében a vőfély gyűjti a bankjegyeket.
Fontos a nászajándék átadásának kérdése. Ezt úgy lehet kulturáltan megoldani, hogy a vacsora helyszínén előre elhelyeztetünk egy - erre a célra szolgáló - külön asztalt, ahová a vendégek az étterem személyzetének segítségével letehetik ajándékaikat. Ha azt szeretnénk, hogy az ajándékátadás személyes legyen, akkor a forgatókönyvünkben szánjunk rá időt. A vacsora előtt vagy után a vendégek egyesével adhatják oda meglepetéseiket. Ezt a megoldást csak kisebb esküvőkön célszerű választani, mert bár egy-két humoros ajándék oldhatja a kezdeti feszültségeket, mások számára unalmas, az ifjú pár számára fárasztóvá válhat az ajándékozási ceremónia. A "valahogy majd lesz" megoldást semmiképpen ne válasszuk, mert kínos lehet a dobozokkal fel alá sétálgató násznép látványa.
Az esküvői torta fölszeletelésére a vacsora vége felé, még a desszertek felszolgálása előtt kerül sor. De, ha úgy gondoljuk, hogy nagyon bőséges a vacsora, vagy a tortának külön ceremóniát szentelünk, érkezését tegyük későbbre. Mostanság divatos a tortát kis tűzijátékkal ékesíteni, ilyenkor gondoskodni kell arról, hogy legyen, aki a megfelelő időben leoltja a lámpát. Az első szeletet általában a menyasszony és a vőlegény közösen vágja le, azután más veszi át tőlük e feladatot.
Régebben nagy udvariatlanságnak számított, ha valaki a fiatal pár előtt hagyta ott az összejövetelt. Ma már ez nem így van, s a vacsorát követő zenés-táncos, hajnalig tartó bulikat csupán a legkitartóbb tízen- és huszonévesek bírják végig szusszal.
Sokhelyütt ma is tartja magát az a szokás, hogy a friss házasok az esküvői csokor elhajítását követően távoznak. Ilyenkor a menyasszony köré gyűlnek a még nem férjezett nők, ő hátat fordít nekik, és maga mögé dobja a csokrot. A hiedelem szerint az a lány fog a legközelebb megházasodni, aki elkapja a virágcsokrot. És akkor jövő ilyenkor újfent összejöhetünk egy jó kis esküvőre...
Minden további ötletet, szokást szívesen várunk az info@vofelycentrum.hu e-mail címre!
Egy ceremóniamester tollából: hibák, amiket elkerülhetsz:
http://10eskuvoihiba.dnt.hu/index.html
Először is: gratulálok! Sokszor fogod még hallani, de nem véletlenül, nagy dolog, hogy összeházasodtok.
Ezt a rövid "mit ne tegyél" listát azért írtam le, hogy Neked ne kelljen elkövetned azokat a hibákat, amiket az elmúlt négy évben láttam, hogy mások elkövetnek.
Én ceremóniamesterként sokszor már csak magával a problémás helyzettel találkozom, és azt kell valahogy megoldanom. Nem ciposarok letörésére gondolok itt, bár arra is tartok magamnál erős ragasztószalagot... Olyan problémákra, amik megelőzhetők voltak, de nem jutottak eszébe senkinek időben.
Sok mondat ezért úgy kezdodik, hogy "Ne", sot az elsot most meg is kapod: "Ne tántorodj el! Nem olyan bonyolult dolog ez!"
Kész vagy? Akkor kezdjük:
Elso gondolatok (2006. 07. 13.)
Ne felejts el "forgatókönyvet" készíteni, amiben a következo oszlopok vannak:
Idopont/Hely/Esemény/Megjegyzés/Felelos
Legyen benne a menyasszony és a volegény neve, nagy betukkel az esküvo idopontja, a ceremónia és a lagzi címe, a torta-, ruha-, dekoráció beszerzési helye, telefonnal, a zenekar/DJ-, fotós-, videós-, étterem manager-, anyakönyvvezeto-, pap telefonszáma.
Ne akarj mindent percre bontva megtervezni. Nem, még ha Anyu szerint így is kell. A legrövidebb szakasz a tervben min. 15 perc legyen, de inkább 30. Ha túl szorosra veszed a programot, pánikolni fogsz a csúszás miatt.
Ne felejtsd: ez a Ti napotok, nem egy "pápai audiencia", amit percre pontosan meg lehet/kell tervezni. Ha csúszás van a programban sem történik semmi gond.
Ne add ki az idotervet a vendégeknek! TILOS! A vendégeknek elég annyit tudni, hogy mikor kell érkezni, a többit nem. Ugyanis így nem kell izgulnod, hogy bárkinek feltunik, hogy nem tartjátok pontosan a forgatókönyvet.
Ne csak kültéri terved legyen! Bár Gábor atya (a barti plébános) imádkozik miden vasárnap a jó idoért, segíts neki azzal, hogy van terved eso-szél-vihar-jégeso-hóvihar esetére is. Nem, az esernyo nem elég. Legalább egy sátor legyen.
Ne akarj 100 embert bezsúfolni egy 50 m2-es terembe! Emeberenként legalább 1 m2-t számolj, különösen nyáron.
Ne béreld ki a 300 m2-es termet 30 fore, mert végig úgy fogod érezni, hogy "kevesen vannak".
Ne engedd, hogy meglocsolják a kerti parti napján a füvet (reggel se!), mert a fu csúszni fog, a föld laza lesz és a magassarkúban lehetetlen lesz benne menni. Nem baj, ha a kertész másképp gondolja. Locsoljon hétfon.
Ne a tuzo napra! A kerti party-n legyen árnyékos terület. Képezld el magad a tuzo napon állva a gratulációkat fogadni.
Ne dekoráltasd túl a kerti party helyszínét. Ha már kültér, akkor egyszerubb dekorációt kérj. Sokkal jobban illeszkedik a kertbe az egyszeru, virág-szalag alapú dekoráció, mint a lufierdo...
Ne a templom lépcsojén álljatok meg a gratulációkat fogadni! Iszonyúan balesetveszélyes.
Ne az épületben szórjátok a rizst! (Tudom, hogy ezt tudtad volna, nem is neked írtam, hanem a következo olvasónak.)
Ne engedd, hogy a "futószalag" elkapjon! A templom/anyakönyvi hivatal gyakran egymás után 30 perces eltérésekkel bezsúfol több esküvot is. Legalább 60 perc legyen a ketto között.
Vagy ha már így alaklut, akkor a násznéppel a ceremónia után vonuljatok el GYORSAN a bejáratból.
Ne érezd megalázónak, hogy egyes embereket nem hívtál vacsorázni. Inkább köszönj el így (vagy kérd meg a ceremóniamestert): "Kedves Barátaink, azoknak, aki eddig tartottak velünk, köszönjük, hogy eljöttek, tanusítsátok majd kérlek titeket, hogy a férjem/feleségem szabad akaratából mondott "igen"-t, jó pihenést kívánok a hétvégre. Azok pedig, akik tovább tartanak velünk, kérem, hogy MOST induljanak el az étterem felé."
Ne felejts el "reprezentálni", azaz körbejárni a násznépet a ceremónia után. Ez nekik fontos.
Ne akarj minden áron konvojban haladni, foleg ne Budapesten. Inkább add meg a címét a lagzi helyének a meghívóban.
Ne érkezz az étterembe/bulihelyre 15 percnél korábban, mert azt láthatjátok, hogy "szinte semmi sincs még kész". Ne izgulj, rutinosan egyes dolgokat a végén raknak csak ki, hogy szép-friss legyen. A zenekar/DJ viszont a tervezett megérkezésétek elott min. 30 perccel legyen kész!
Ne a WC elott fogadjátok a gratulációkat vagy vegyétek át a nászajándékot! Egy alkalommal sajnos minden "gratulálós fotón" szerepelt a "TOLIET" felirat, mert nem értem oda idoben, és a pár a mellékhelység elott fogadta a gyászoló rokonság gratulációit.
Ne Ti érkezzetek elsonek a bulihelyre. Nagyon szeretnek a vendégek örülni Nektek. Tegyetek még egy kört az utcán, hogy az utolsók legyetek. Azt viszont oldjátok meg, hogy a ceremóniamester (ha van) elsonek érkezzen, és fogadja a vendégeket.
Ne engedd, hogy alkoholt fogyasszon a zenekar/DJ, a fotós, a videós és a ceremóniamester. Legalábbis ne mértéktelenül. Elore beszéljétek meg, hogy mit lehet, és mit nem.
Ne felejtsd el egyeztetni a zenekarral, hogy mikor és mennyi szünetet tart, és hogy lesz-e nála zene CD-n amíg pihennek.
Ne engedd, hogy a videós-fotós mindig mindenkit félrelökjön, hogy fotózni-videózni tudjon. Ez nem "rielitisó"! Rögzítsenek úgy, hogy közben mindenki mindent lát.
Ne akard, hogy végig 1000-rel pörögjön a buli. Nem fog. Természetes, hogy a vacsi után elindul az emésztés, és hogy nehezen állnak fel táncolni. Erre egy nyitótánc (keringo?) jó kezdés lehet, abba szívesen beszállnak mellétek a vendégek. Igen, Nektek is táncolni kell...
A ceremóniamester dolga (ha van), hogy a lendület-gödröket kitöltse eseménnyel, de nem kell 3 eseménynél több egy lagziba, és azokat is csak akkor kell hesználni, ha szükség van rá. Tudod: nem ismerik a vendégek a forgatókönvyet :)
Ne feletsétek el megköszönni a vacsora elején a vendégeknek, hogy eljöttek. Ezt foleg a volegény szokta tenni, de nadrághordó asszonyok is tehetik.
Ne sértodjetek meg semmin ezen az estén. Sok ember fog marhasásogat kívánni-mondani a házasságról, de nem érdekes, mert Forest Gump mamájának van igaza: az élet olyan, mint egy doboz bon-bon: mikor kiveszel egy szemet, nem tudod meg milyen, míg nem kóstolod meg.
Ne engedd Anyunak, hogy mindent, ami az O esküvojén nem volt, a Tieden megvalósítsa. Nem fognak engem ezért az Anyuk szeretni, de ez hidd el, hogy jó tanács. Csak olyasmit vállalj be, amit Te szeretnél, és amiben Te jól érzed magad. (És néha kérdezd meg a leendodet is...)
Ne kérj svédasztalos vacsorát szuk helyre és/vagy hosszú asztalos vacsorához. Szinte lehetetlen feladat elé állítod a vendégeket.
Ne felejts el ültetési rendet nagyban kiakasztatni, hogy a vendégeknek ne kelljen keresgélni a helyüket. Az asztali névkártya jó, de az 5 lépésrol nem látszik.
Ne dekoráltasd túl az asztalt. Nem baj, ha az étel elfér rajta, meg a borosüveg, meg a poharak, meg az evoeszközök, meg a kezek, meg a vizesüveg...
Ne felejtsd, hogy a táncnál a sötét nem túl dekoratív. Inkább bérelj párezer forintért hangulatfényt. Hidd el, megéri.
Ne hidd el a dekorosnak, hogy a lufik kibírják reggelig. 30 fokban még a legjobb lufi is max. 4-6 órát bírja. (Nem nem vagyok dekoros, csak tapasztalt.) Utána leereszt, löttyedt lesz, stb. És a 4 óra a felhelyezéstol indul...
Ne tervezz túl sok idot a polgári és a templomi szertartás közés, mert nehéz lesz kitölteni, és egyik helyen sem tudtok túl sok idot várakozni.
Ne akarj a kis utcsába limuzinnal bemenni! Szerencsétlen sofor a 28 méter hosszú autóval alig tud kanyarodni a kis utcában, annál viccesebb meg nincs, mint mikor a nagy batárral beragad valaki a keresztezodésben.
Ne felejtsd otthon ezeket: tu, cérna (eros, nem férc!), biztosítótu, fejfájás-csillapító, kis "féldekás" konyak, zsebkendo, legyezo, tartalék (lapos) cipo.